top of page
_edited.png
20200717_092848.jpg

Petromán Krisztina

állattenyésztö mérnök

okleveles kutyakozmetikus

Petromán Krisztina vagyok, Szerencsére megadatott nekem, hogy születésem óta kutyatulajdonos, kutyás lehetek. Ugyan 15 évig lovagoltam, amihez a kutyázás alapvetÅ‘en hozzá tartozott, de a gimnáziumi éveim után fordult a kocka, és a kutyák vették át a fÅ‘szerepet az életemben. 2010-ben vizsgáztam kutyakozmetikusként Winkler Viktóriánál, majd 2014-ben diplomáztam GödöllÅ‘n állattenyésztÅ‘ mérnökként. Szakdolgozatomat a kutyák színgenetikájáról és a magyarországi border collie állományról írtam. Egyetemi éveim alatt eleinte háznál, majd kutyapanziókban dolgoztam kozmetikusként, aztán 2014-ben megnyitottam elsÅ‘ saját üzletemet a Sashalmi Kutyakozmetikát, 2017-ben a másodikat GyömrÅ‘n és a harmadik kozmetikámat a Kriszti Grooming Salont is.

​

Az elmúlt években kutyakozmetikusként és gazdiként is sikerült nagyszerű tapasztalatokat szereznem a kutyák etológiájától és anatómiájától kezdve a táplálkozásukon és betegségeiken át egészen a tudatos tenyésztésükig, a kiállítási ringektÅ‘l a kutyás sportokig egyaránt. Lehettem több rendezvény szépségversenyének bírája, szerepeltünk a tv-ben és újságokban is, kipróbálhattam magam itthon és külföldön kozmetikusként és kiállítóként is. Részt vettem több kynológiai elÅ‘adáson és továbbképzésen is, és volt szerencsém elvégezni egy neves kynológiai képzést is 2015-ben. Kozmetikusként igyekszem nagyon sokat tanulni a szakmánkban elismert hazai és külföldi kollégáktól, tenyésztÅ‘ktÅ‘l, igyekszem fejleszteni tudásom különféle szemináriumokon, workshoppokon, versenyeken. Minden erÅ‘mmel azon vagyok, hogy minél magasabb színvonalú munkát adjak ki a kezembÅ‘l, akár standard vagy hobbi fazonról legyen szó.

​

Eddigi kutyakozmetikus verseny eredményeim:

​

2014. október - Kutyafeszt2 TrimmelÅ‘s kategória 2. hely (szálkás tacskó)

2017. november - Wahl Kutyakozm. Verseny Spániel&Szetter kategória 2.hely (ír szetter)

2017. november - Wahl Kutyakozm. Verseny Üzleti kategória 3. hely (shih-tzu)

2018. március - VersenyfelkészítÅ‘ szeminárium 1. hely (angol szetter)

2018. május - EGA GeniGroom Görögország Spániel&Szetter kategória 3. hely (angol szetter)

2018. augusztus - Iga seminar&examination freestyle kategória 3. hely (shih tzu)

2018. november - Artero Grooming Slam trimmelés kategória (fox terrier)

2018. november - Ega Budapest Spániel&Szetter kategória (angol szetter)

2019. július - Ega Budapest Spániel&Szetter kategória 2. hely (angol szetter)

2019. november - Artero GRooming Slam trimmelés kategória (welsh terrier)

46516351_10218458783284497_5642310047267
20130906_Petromán_Kriszti_19_teljesmeret
40551414_1866282356751466_16904611258349
bottom of page